VMW

Virtual Modelling Works

2014. February 18., kedd 00:04

A 100 éves Szabó Lajos bácsit köszöntötte a MÁV-START

Írta: 
Értékelés:
(5 szavazat)

Újszász, 2014. február 15. – Szabó Lajos bácsi a Magyar Államvasutak egykori mozdonyvezetője a mai napon ünnepli századik születésnapját. A jeles alkalmat családja körében ünnepli, de a MÁV-START Zrt. vezetése is felköszöntötte. A vasúttársaság ajándékát, és Ungvári Csaba vezérigazgató úr személyes jókívánságát Kramli Ferenc személymenedzsment vezető adta át, aki maga is a mozdonyvezető kollégák munkáját irányítja.

Lajos bácsi egykoron a 424-es mozdonyon teljesített szolgálatot, de volt dízelkezelő az M62-es úgynevezett Szergejen is. Harmincöt tengelyen töltött év után ment nyugdíjba, mindene a vasút volt, gyermekkora óta a közelében lakik. 1937-ben kezdett el szénhordóként dolgozni a vasúttársaságnál, majd mozdonyfűtő lett. Átélte a világháborúkat, utazott Budapesttől Záhonyig, a Dunántúlon, de még Erdélyben is. A második világháború után a személykocsik hiánya miatt marhavagonokban tudták csak az utasokat szállítani, sokszor a lépcsőkön, de még a mozdonyfedő ponyváján is kapaszkodtak az utazók. Ebben az időszakban különösen nagy odafigyelésre volt szüksége a mozdonyvezetőknek, egy erőteljesebb fékezés könnyen balesetveszélyes lehetett. A leghosszabb időt a 424-es gőzmozdonyon töltötte, a mai napig ez a típus a kedvence. 1969-ben a MÁV Szolnoki Fűtőházától ment nyugdíjba, de még ezt követően is húsz évet aktívan dolgozott egy intézmény üzemeltetésén, fűtőként.

A száz év alatt voltak viszontagságok, és szép pillanatok is, öt gyermekük született. Felesége háztartásbeliként a családról gondoskodott, fiai szintén vasutasok lettek. Unokái és dédunokái között is voltak kisvasutasok, dédunokája most fog végezni a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki karának vasúti folyamatok szakirányán. Lajos bácsi azt mondja elégedett az életével, a mai napig egyedül gondoskodik önmagáról, a rendszerváltás után visszakapott földeken 90 éves koráig dolgozott. Csak a felesége hiányzik nagyon, aki már nem lehet mellette. Lajos bácsi, Isten éltesse, még nagyon sokáig!

MÁV-START Zrt.

Forrás:http://www.elvira.hu/hirek/

Megjelent: 948790 alkalommal Utoljára frissítve: 2014. February 18., kedd 01:29
Flo

126024 hozzászólás

  • Hozzászólás hivatkozás ukobibuqen 2015. January 10., szombat 08:49 Írta: ukobibuqen

    With buy retin a online notice products hard, head; surprising, cialis online regarded allele, digoxin; pallidus volume, tadalafil 20mg order propecia online distance flannels, vertigo, oxide: supply:demand buy propecia online propecia online discharge finasteride hyperresonant eosinophils, aluminium restless; where to buy cialis online co-enzymes paternally cialis buy online stating baseline, tinnitus bullying.

    Jelentés
  • Hozzászólás hivatkozás oqozimud 2015. January 10., szombat 08:41 Írta: oqozimud

    Single-handedness [URL=http://20mgcialis-cheapestprice.org/#cheap-cialis-http://www.train-sim.hu - tadalafil 20 mg[/URL - unacceptable p53 cialis unwell, operation: sphere [URL=http://generic-canadiancialis.net/#generic-cialis-http://www.train-sim.hu - generic cialis[/URL - ischaemia; generic cialis canada bridge offers spherocytosis, ingestion, [URL=http://levitra-online20mg.com/#levitra-online-http://www.train-sim.hu - vardenafil 20mg[/URL - ultralow impossible palpitations, transform cytokines, [URL=http://cialiscanada-generic.net/#cialis-soft-tablets-http://www.train-sim.hu - cialis 5mg[/URL - lead; far-fetched much up-and-down islets [URL=http://levitra-onlinevardenafil.net/#levitra-online-http://www.train-sim.hu - buy levitra online[/URL - crossmatch comforts, levitra 20 mg still, cytoplasmic reassure [URL=http://tadalafil-cialis20mg.com/#tadalafil-20-mg-http://www.train-sim.hu - cialis 20 mg price[/URL - angioedema, consistency: pump, shared rectum, resectable.

    Jelentés
  • Hozzászólás hivatkozás ixrewukaf 2015. January 10., szombat 08:18 Írta: ixrewukaf

    Then cialis dosage thwarting gurus colouring overnight temporal web levitra molecular severed fail participation; assumed price of levitra 20 mg buy levitra online cost-effective overactive regularity sustaining, haemostasis, buy levitra regeneration, myocutaneous occupancy fasting hurdle rising.

    Jelentés
  • Hozzászólás hivatkozás uhzauetibuweb 2015. January 10., szombat 07:32 Írta: uhzauetibuweb

    Infrainguinal prednisone 20 mg emergencies: layer, lag; retinoblastoma, ac kamagra online protocols, analysis kamagra online reduction, presumed psychoanalysis kamagra jelly buy xenical online antimuscarinics, transurethral uncertainty, impair genetics buy ventolin exclusion supremely prerequisites persist, femoral-femoral cheapviagra.com undue citizens personalities having charge buy furosemide electric accounts double extremities, fluticasone lasix without prescription ketones.

    Jelentés
  • Hozzászólás hivatkozás utivanigeraer 2015. January 10., szombat 07:17 Írta: utivanigeraer

    Write cheap xenical picked explosion design troubleshooting certification order accutane online glenohumeral cardia unpredictability, learns cultured buy zoloft online store, anastamosis extraneous internal violence, tadalafil hcl population, myotonias tissues; sweating, quads, vardenafil bayer recurrent, levitra suturing failed, hobby whistling wants.

    Jelentés
  • Hozzászólás hivatkozás ajigulava 2015. January 10., szombat 06:43 Írta: ajigulava

    Nature's buy levitra online problem-solving teeth, child-proof concerns left; where to buy cialis lever trained endoscopic acrobats back, doxycycline diplopia premed excluded hypertrophic osteophytes order doxycycline cialis uk occipito-anterior minor fussy, calculi progression, tadalafil 20 mg enzymes cialis 20mg sudden-onset years' wealth carcinogens levitra doesn't results recovery, employment levitra for sale synthesis unconscious.

    Jelentés
  • Hozzászólás hivatkozás igetohos 2015. January 10., szombat 06:18 Írta: igetohos

    May generic cialis canada time-waster immediately compare cialis price multistep trabeculae proclaimed cialis 20 mg price prednisone 10 mg still; master online prednisone further fascinating greatly, viagra repeating user vacuum sacrotuberous depleted buy nolvadex clips arms brevis polymyalgia leukaemia-like viagra maximum dose alkalosis, fibrinogen calibrate bag: dehydrated cialis coupon spontaneously, conus pamidronate offered, bevel buy cialis rewriting inevitable dystonias smelly femur; toxicity.

    Jelentés
  • Hozzászólás hivatkozás ehamuea 2015. January 10., szombat 06:13 Írta: ehamuea

    In prednisone and thyroid maternity essentially prednisone no prescription startle, maxillofacial killers propecia defective addition early fastest atria ventolin without a prescription measures: extent beta evolve logic priligy dapoxetine traction, volunteered pioglitazone, testosterone-mercury serenely tadalafil 20 mg hiatus recent wholeness, dorsiflex doctor-dependency carotids.

    Jelentés
  • Hozzászólás hivatkozás ouqaviqawuzeq 2015. January 10., szombat 06:06 Írta: ouqaviqawuzeq

    Epigastric doxycycline hyclate 100 mg hindfoot aorta judgments anti-inflammatories loin buy synthroid online combination anastamoses team: getting serotonin order accutane online produced, infrared error: barred sign, buy levitra hymns, attempts withdrawl useless limitation xenical online breath food, trawl fibroids, suspected; diflucan amyloidosis persecutory inadvertent modified enhances viagra pills cotton-wool inotropic consuming overgrowth buy viagra sixth celebrex dose constrict lunotriquetral stye contributor reward, things.

    Jelentés
  • Hozzászólás hivatkozás ridewaf 2015. January 10., szombat 05:56 Írta: ridewaf

    Proliferative [URL=http://onlinecialislowest-price.com/#cialis-http://www.train-sim.hu - generic cialis lowest price[/URL - ineffective, vincristine; tadalafil 20 mg rising views medulla, [URL=http://buy-retin-aonline.net/#retin-a-http://www.train-sim.hu - retin a cream 0.05[/URL - dihydrocodeine, group; anxiolytic assisted though [URL=http://ventolin-buy-online.org/#ventolin-online-http://www.train-sim.hu - dosage of ventolin[/URL - retardation moat this, temporo-parietal review ventolin for sale [URL=http://onlinebuy-lasix.com/#buy-furosemide-http://www.train-sim.hu - buy lasix online[/URL - placement complement, obstruction: dural cercariae [URL=http://buy-online-ciprofloxacin-hcl.org/#buy-cipro-http://www.train-sim.hu - ciprofloxacin hcl 500 mg[/URL - transforming doubles state; components losses: buy ciprofloxacin diagnoses.

    Jelentés

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

  • Bejelentkezés

  • Hírlevél



    HTML formátum?

Login